Szabad vagyok...

Szabad vagyok és független......

De  mi a szabadság?

Életem nagy részében rabszolgája voltam valaminek, hol ennek, hol annak.

Hát akkor mi a szabadság?

Gyerekkorom óta azért  harcoltam, hogy  kivívjam magamnak és megőrizzem. A szabadság volt a legféltettebb kincsem. Harcoltam a szüleim ellen, harcoltam hogy állásom legyen, harcoltam a szerelemért és harcoltam a gyerekeimért. Miközben harcoltam, láttam, hogy emberek  folyton a szabadságra hivatkoznak, holott valójában mindennél meggyőzőbben érvelnek ezen alapvető  joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik  vágyainak; egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy  " holtomiglan- holtodiglan" kitartanak mellette; a rendszernek;projekteknek; szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani , hogy " nem" vagy " elég". Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának, és a luxus  látszatának látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak, csak elhatározták, hogy végig csinálják - mert valaki meggyőzte  őket arról, hogy így lesz a legjobb. És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik, és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva és ha véletlenül  mégis kinyílik előttük egy ajtó , mindig azt mondják:

- Nem érdekel ,  nincs kedvem hozzá.

Honnan tudhatnák , hogy van-e kedvük , vagy nincs, ha soha nem próbálták ki?  De felesleges is ezen töprengni: az az igazság, hogy nem mernek kockáztatni, félnek  bármilyen változástól, ami esetleg gyökerestől felforgatná azt a világot amit megszoktak.

Szabad vagyok.

Szabad vagyok most és szabad voltam mindig, és   még mindig a szabadságot becsülöm  a legtöbbre a világon. Persze  meg kellett tennem olyan dolgokat,amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és  a lelkemen , és meg kellett bántanom  másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen  életszomjamban. Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy a szabadságért nagy árat kell fizetni, épp olyan nagy árat, mint a rabszolgaságért -  az egyetlen különbség az, hogy  a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, akkor is ha közben nyeled a könnyeidet.